Szép évfordulóhoz érkezett a monori sportélet, 1901. március 15-én alapították meg a Monori Sportegyesületet! Az országban mai is aktív sportszervezetek közül csak kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen régóta léteznek, így büszkén mondhatjuk, hogy városunkban működik az ország egyik legpatinásabb sportklubja!
A Monori SE alapításáról 120 évvel ezelőtt határozott a labdarúgást kedvelő helyi diákok csoportja, hogy elindulhasson az akkor szerveződő magyar bajnoki rendszerben. Évről évre erősödött az egyesület, és 1905-ben már Monort is a labdarúgás egyik fellegváraként említette a korabeli sajtó. A helyi sportkedvelők ezidőtájt a klub bővítése mellett döntöttek, vélhetően ekkor alakult meg a birkózó, a lovas és az atlétika szakosztály. A két legrégebbi, ma is aktív monori sportág tagjai (labdarúgás és birkózás) az MSE kezdeti évtizedeiben is számtalan sikert arattak. A labdarúgók jónéhány alkalommal végeztek a területi bajnokságok első helyén és szerepeltek a legmagasabb osztályban is. A már ekkor jelentős utánpótlással rendelkező klub felnőtt és utánpótlás válogatott játékosokat is nevelt ki. A két világháború között a birkózószőnyegen is számtalan országos versenyt, helyi és csapatbajnokságot nyertek a Monori SE sportolói. Szintén a két világháború között volt először aktív szakosztálya az egyesületnek a tenisz. Ebben az időszakban indult kék-fehér színekben az ökölvívó szakosztály és néhány évig vízilabda sport is működött az egyesületben.
Bővebben: https://monor.hu/hirek/2021/03/120-eve-alapitottak-a-monori-sportegyesuletet