Éremeső hullott a monori kenusra, Molnár Rebekára az U23-as OB-n

Hírek

Written by:

Ismét új sportágról számolhatunk be honlapunkon, melyben monori siker született. Molnár Rebeka, a Lágymányosi Vízisport SE kenusa két arany-, egy ezüst-, és egy bronzéremmel zárta augusztus elején megrendezett U23-as magyar bajnokságot. A szolnoki versenyen az egyéni és a páros 200 méteres versenyben is az első helyen ért célba; míg az ötszáz méteres távokon párosban ezüst, egyéniben bronzérmet szerzett.

A még csak 19 éves kenus lány korábban korosztályos világversenyeken is szerepelt és tavaly a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott egy szegedi világkupa versenyen! A tavalyi felnőtt ob-n már dobogóra állhatott, reméljük, hogy az idei országos verseny is hasonlóan jól sikerül, addig is jó felkészülést kívánunk!

Comments are closed.