
Március 12-én a
teniszport.hu által szervezett teniszversenyen léptek pályára a monori Play Tenisz Suli kis versenyzői a Budai Tenisz Centrumban.
Remek kezdeményezés a versenyzésbe most belekóstoló teniszező gyerekeknek, hiszen a szervezők célja is egyértelműen az, hogy az indulók minél több meccset tudjanak játszani és kedvet kapjanak a versenyeken való induláshoz a jövőben is.

Két monori ifjú indult a piros pályán, Bodó Bálint és Jánosovits Miklós, hárman pedig a 10+ korosztályban szálltak versenybe, Kiss Levente, Kovács Dániel és Nyáregyházi Áron. Láthattuk őket drámai küzdelemben, születtek győzelmek és emelt fővel viselt vereségek is,de ez így van rendjén. Ami biztos,sokat tanultunk ezen a vasárnap délutánon mindannyian!
Csak így tovább!
Last modified: 2018.03.12.