A két legnépszerűbb kék-fehér csapat, a férfi focisták és kosarasok is a következő napokban játszanak utoljára hazai pályán ebben a szezonban. Mindkét közösség jótékonysági akciót hirdetett az U16-os lány focicsapat egyik tagjának súlyos betegsége okán.
Magyari Melindáról januárban derült ki, hogy egy ritka betegségben, Myelodisplasiás syndromában szenved. Betegségének gyógymódja – több hasonló vérképzőszervi kórhoz hasonlóan – csontvelő transzplantáció volt, melyet követően Melinda még kórházban várja, hogy hazatérhessen otthonába. Ha elhagyhatja a kórházat, akkor egy újonnan kialakított steril szoba kell, hogy várja otthon, mert immunrendszere sokáig nem fog megfelelően működni. Ennek kialakításához gyűjt a család részére az egyesület több szakosztálya is.
Az NBIII-as bajnokság Keleti csoportját már három fordulóval ezelőtt megnyerő labdarúgócsapat a szezon utolsó előtti mérkőzésére készül. Monoron utoljára játszanak szombaton – sajnos nem csak a szezonban… Mint ismert, az NBII-be feljutó egylet monori pályája nem alkalmas a magasabb szintű bajnokság mérkőzéseinek megrendezésére, így a III. ker. TVE pályán játszik majd jövőre a monori csapat. A Gyöngyös elleni szombati mérkőzés jegybevételével támogatják majd a családot.
A kosarasok a bajnokság utolsó összecsapására készülnek hétfőn a Városi Sportcsarnokban. A márciusban elmaradt, elsőnek meghirdetett sportcsarnokos mérkőzést pótolják a tabella utolsó helyezettje, a Ziccer KS csapata ellen! Az ingyenesen látogatható mérkőzésen a kijáratnál egy urnát helyeznek el, hogy az itt összegyűlt összeggel támogassák Melinda családját!
Nemes ügyért fog össze a kék-fehér közösség, búcsúztassuk szépen a csapatokat a 2017-2018-as szezontól! HAJRÁ MONOR!