Sportban is a térség központja lett városunk

Hírek

Written by:

Monor mindig sportszerető város volt, labdajátékoknak és küzdősportoknak több évtizedes hagyományai vannak városunkban. Az évekkel ezelőtt átadott uszoda és a most elkészül Városi Sportcsarnok tovább bővítette a lehetőségeket. Az új multifunkcionális csarnokban múlt héten rangos ritmikus gimnasztika versenyt rendeztek, április elején thai boksz gálára várják az érdeklődőket.

Nem véletlen, hogy a város legnagyobb civil szervezete a Monori Sportegyesület. A 117 éves múltra visszatekintő egylet legnépszerűbb szakosztálya a labdarúgás, ahol idén jelentős sikereket remélnek a vezetők. A Monori SE veretlenül vezeti az NBIII Keleti csoportjának tabelláját, így a tavalyi ezüstérmet idén bajnoki cím és feljutás követheti. A legnépszerűbb csapatsportág, a labdarúgás mellett Monoron jelentős bázisa van a kosárlabdasportnak. Az új sportcsarnokban kiváló feltételek mellett, szurkolókat vonzó körülmények között játszhat a négy felnőtt és tíz utánpótlás csapat. Ennek jól látszik a hatása, hiszen a legmagasabb szinten, NBII-ben játszó csapat első mérkőzésén közel 300-an szurkoltak a helyszínen a kék-fehér monori csapatnak.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a ritmikus gimnasztikázók Budapest Bajnokságát. Az esemény rangját jól mutatja, hogy a teljes junior egyéni válogatott, a felnőtt válogatottak közül pedig Kis Alexandra produkcióit is láthattuk Monoron. A versenyben I-II. osztályú junior és felnőtt versenyzők léptek szőnyegre. A tét nem volt kicsi, hiszen a Budapest Bajnokság az Országos Bajnokság selejtezője is egyben. Április hetedikén pedig egy látványos sportág nézői lehetnek az érdeklődők: harmadik alkalommal kerül megrendezésre Monoron thai boksz kupa. A városunkban működő klubot Beck Jenő, korábbi kilencszeres kick-boksz magyar bajnok vezeti. Az esemény rangját mutatja, hogy az est díszvendége lesz a Thaiföldi Királyság nagykövete is!

A szabadidő aktív – nézőként vagy sportolóként való – eltöltésének lehetőségét a helyi lakosok is magukénak érzik. Amellett, hogy jelentős taglétszámmal működnek az egyesületek, városszerte több százan járnak sporteseményekre, és szurkolnak városunk csapatainak. A közelmúltban civil kezdeményezésre alakult meg a HAJRÁ MONOR szurkolói közösség. Az intézményektől és sportszervezetektől független klub honlapján rendszeresen olvashatnak helyi kötődésű sporthíreket és programajánlókat.

forrás: monor.hu

Comments are closed.